My So-Called Sex Life – Az úgynevezett szerelmi életem(E-könyv)

„– Szóval akkor elmész? — Szeme az ajtóra téved és reménykedően nézi.
Cseszd meg! Előrehajolok.
– Mintha megadnám neked ezt az örömet.
Felnevet.
– Csak azért maradsz, hogy idegesíts? Önként és dalolva bosszantod magad, hogy idegesíts engem?
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
– Ismerősem hangzik?
Elismerően bólint.
– Legyen. Győzzön a legidegesítőbb.”

„Kinyújtja a kezét, hogy kezet rázzon. Elfogadom. Ez az első valódi kézfogásunk, mióta újra összefutottunk. Jó érzés fogni a kezét. Van ez a ding érzés, ami bizsergésként végigfut a gerincemen.
Ez csak azért van, mert szeretem a jó kézfogásokat.
És nem azért, mert a sötétkék szeme hosszan rabul ejti az enyémet.
És nem azért, mert az érintése ismerősnek és mégis újnak tűnik.
És azért sem, mert még mindig rá gondolok póló nélkül.
Elengedem a kezét.
– Ez azt jelenti, hogy barátok vagyunk? — Mert valakinek véget kell vetnie a pillanatnak, hogy visszatérjünk a szurkálódáshoz.
Nevetve azt mondja:
– Ó, Hazel. Kérlek!”

„– Nem értem, egy csók hogyan lehetne más, mint szándékos. Még ha egy taxiban is ülnek, és a taxis hirtelen fékez, hogy aztán egymás karjában kössenek ki, az, ami utána történik, az mindig szándékos.
– A csókok szándékosak — felelem megkönnyebbülve, hogy végre újra beszélgetünk, mint tegnap. Vagy mint régen, mielőtt összevesztünk.
– És legyenek is azok — teszi hozzá. A vonat egy újabb kanyarba fordul.
Gyorsabban, mint amire számítottam.
Mielőtt észbe kapnék, mi történik, közelebb csúszom hozzá. A csípőm az övéhez ütközik. Megragadja a felkaromat és erősen tart.
A meglepetéstől felnevetek és a köztünk lévő lecsökkent távolságra pillantok.
– Látod? Közelebb kerültünk egymáshoz. De még mindig nem csókolózunk véletlenül.
Még ha én akarom is. Még ha a szívem gyorsabban is ver.”